Gyakori kártevők, kórokozók

A 90-es évek elejétől a magyarországi fehérvirágú vadgesztenye legjelentősebb kártevőjévé vált.
A kártevő a telet báb alakban, a lehullott levelekben tölti. Évente 3 nemzedéke fejlődik ki, esetenként egy 4, csonka nemzedék is megjelenhet. A károsítás általában már áprilisban elkezdődik. Az 1. nemzedék a fák koronájának alsó harmadát károsítja, majd védekezés hiányában kártétel kiterjed a vadgesztenyefák teljes koronára.
Az aknázómoly lárvája a levél bőrszövete alatt járatot rág, és itt fejlődik. A levelek színén kezdetben, 1-2 mm átmérőjű, egyre nagyobb foltaknák jelennek meg. Lárvajáratok gyakran a teljes levélfelszínt beborítják, a levél megbarnul, majd a nyár folyamán lehullik. Kártételétől a levelek korán elszáradnak, augusztusban újrahajt és virágzik. A kihajtott hajtások nem tudnak befásodni, és a tél folyamán elfagynak.

Elsősorban a parkfákon terjedt el. Súlyos fertőzés esetén a levelek elszáradnak, korán lehullanak.
A leveleken júniusban jelentkeznek az első tünetek. A foltok gyakran a levelek szélétől indulnak, ’V’ alakúak, a tenyészidőszak folyamán a folyamatosan növekszenek.
A foltok gyakran a vadgesztenyelevél-aknázómoly által okozott aknákkal együtt vannak jelen a levélen.

A betegség fő tünete, hogy a leveleken halvány, fehéres bevonat jelenik meg. Erős fertőzés esetén a levelek elszáradhatnak.
Aesculus carnea-n gyakran megjelenik.

Az utóbbi években vált jelentős platánkártevővé.
Évente sok nemzedéke fejlődhet ki. Kártételük május elejétől lombhullásig tart. A kéreg alatt telelő kifejlett poloskák tavasszal a fiatal levelekre vándorolnak, és megkezdik a táplálkozást.
A csipkéspoloska a levelek fonákán szívogat, ennek hatására a levelek színén fehér pontok formájában jelentkező klorofill elhalást, a fonákon fekete ürülék cseppeket és magát a kártevőt is megtalálhatjuk. A károsított levelek a nyár végén idő előtt lehullhatnak, a fák elveszítik díszítő értéküket. Az intenzíven táplálkozó poloska ürülék cseppjei a parkoló gépkocsikon nehezen eltávolítható nyomot hagynak.
A platán nagyon magasra nő, az egész fa lepermetezése, rengeteg költséget von maga után. További probléma, hogy minimum két kezelés kell, ha sok fa van egy helyen, és valamelyiket nem permetezik, akkor a kezeletlen fáról a kártevő átvándorol a kezeltre. A permetezéses védelem csak ott megoldható, ahol egy-egy példány található.

Kizárólag platánfákon károsít. A leveleken az aknázómoly hernyói levélerekkel határolt, hólyagos aknákat készítenek, melyeket egyre nagyobbra rágnak. 2 nemzedéke fejlődhet ki évente, súlyos kártétele a levelek elszáradásával járhat.

A gomba levélfoltosodást és ágelhalást okoz. Előfordulása járványos méreteket ölthet.
A hűvös csapadékos tavasz, nyár kedvező a gomba számára, a fiatal levelek, hajtások elhalnak. A levelek a levélereknél szétrepednek. A fás részeken be nem gyógyuló, rákos sebek keletkeznek. A sebek más kórokozók számára is bejutást biztosíthatnak.

Hegyi juharon a leggyakoribb.
A nyár végén jelennek meg a fekete szklerociumos foltok a leveleken. Levélhullást okoz, de kései megjelenése miatt nem tartozik a jelentős kórokozók közé.

A fehér, lisztszerű bevonat a levelek színén található, az asszimilációs felület csökken, ezért erős fertőzéskor a levéllemez elhalhat.

A sima foltaknák a levél fonákán, és sohasem a főéren helyezkednek el. Több hernyó is megtalálható egy aknában.

Az aknák júniustól jelennek meg a leveleken. Az akna a levél felszínén helyezkedik el. A jellegzetes ujjas foltakna mindig a levél főerén található. Egy aknában egy hernyó károsít.
Az aknázómolyok tömeges károsításuk esetén okozhatnak levélhullást.

Bábként telel a talajban. 3-4 nemzedéke lehet évente. A lárvák az akác levélkéit hosszirányban összesodorják. Egy levélsodratban akár 10 lárva is fejlődhet. A károsított levelek leszáradnak. Nem ritka, hogy egy levélen az összes levélke károsított.

Elterjedt kártevő, a fekete- és az olasz nyárak levélnyelén találhatók nagyobb számban. 1,5 x 1 cm-es, spirális gubacsát a fiatal levelek nyelén hozza létre. A károsított levelek lehullhatnak.

A különféle nyár fajtákon gyakori, de a fogékonyságot tekintve jelentős lehet az egyes fajok, hibridek és klónok közötti eltérés.
A kórokozó a rozsdagombák közé tartozik, több gazdán fejlődnek. Elsősorban fiatal fákon lehet veszélyes a lehetséges korai levélvesztés miatt. A kórokozó fertőzését jelzik a levelek fonákján, nyár végén megjelenő, néhány milliméter átmérőjű, élénksárga termőtestek.

A nyár levelein apró, barna foltok figyelhetők meg. Tömeges megjelenése esetén korai levélvesztést okozhat.

A fiatal és idős fák kérgén egyaránt megjelenhetnek a tünetek. A kérgen nekrotikus elhalás, fekete elszíneződés, besüppedés, kéregrepedés, nyálkafolyás figyelhetők meg. Vízháztartási zavarok esetén fogékonyabbak az egyedek (vízvesztés).

Áprilistól kezdődhet a kártétele. Szívogatásuk nyomán a leveleken apró, sárgás foltok jelennek meg. A levelek később el is száradhatnak, lehullhatnak, fiatal fákon ezért veszélyesebb. A kárkép hasonlít az egyes gombák okozta tünetekhez.

Főleg a fiatal egyedeken, de idősebb fákon is megjelenhet (Jánosnapi hajtások). Elsősorban kocsányos tölgyet támadja.
A növények felületén telepszik meg, fehér, lisztszerű bevonatot (epifita micélium) képez a levelek színén. A levél bőrszövet a bevonat alatt elhalhat.

Fő tápnövénye a szil, melynek levelein 1 cm magas zacskószerű gubacsok jönnek létre az ősanya szívogatásának a hatására. Az innen nyár elején kirajzó szárnyas egyedek a különböző fűfélék gyökerein hoznak létre telepeket. A kukorica gyökerén szívogató nemzedékek nagyarányú termésveszteséget is okozhatnak.

A szilek jelentős betegsége, a fa részleges, illetve teljes pusztulását okozhatja. Terjesztésében szerepet játszik a szil-szíjácsszú (Scolytus scolytus, Scolytus multistriatus) károsítása. A szúbogarak rágásukkal terjesztik a gomba spóráit. A gomba a szállítószövetek eltömődését, ún. hervadásos tracheomikózist okoz. A hervadásos tüneteket júniustól kezdődően lehet megfigyelni. Az ágak keresztmetszetén körkörös elszíneződés figyelhető meg.

Kis mértékű jelenlétük inkább csak esztétikai problémát okozhat. Szívogatásukkal különböző alakú, és méretű gubacsokat hoznak létre. A gubacsok fonáki oldalán fehér, később vöröses szövedék jelenik meg.

A leveleken kezdetben apró, kivilágosodó közepű, barna foltok jelennek meg. A betegség korai sárgulást és levélhullást okozhat.

Elterjedése járványos mértékű lehet. A lisztharmat jellegzetes fehér bevonatot hoz létre a leveleken és szivarfa egyéb zöld részein. A fertőzött levélrészek elhalhatnak.

A levélfonákon tömegesen szívogatnak. A levelek fénylenek a mézharmattól, melyeken korompenész telepszik meg. A súlyos kártételtől a levelek elsárgulnak, lehullanak.

A kártevő apró, nagy mennyiségű gubacsot okoz a növekvő leveleken. Mindkét gubacsatkának évente több nemzedéke is kifejlődik. Főleg esztétikai kárt okoznak, de ha a gubacsok nagy tömegben fordulnak elő, a levelek elszáradhatnak, lehullhatnak.

A kifejlett állat telel a rügyekben, tavasszal kezdi károsítását a növekvő leveleken. Kártétele a levél színén kidudorodó gubacsok, a levélfonákon a gubaccsal átellenben nemezes folt. Mindkét kártevő főleg esztétikai kárt okoz, de ha a gubacsok nagy tömegben fordulnak elő, a levelek elszáradhatnak.

A leveleken jellegzetes, kivilágosodó közepű foltok jelennek meg a vegetációs időszak második felében. A foltosodás a terméshéjon és a vesszőkön is megjelenhet, de a dióbél nem károsodik. A gomba a lehullott levelekben telel át, így annak eltávolítása a védekezés része kell, hogy legyen.

A kórokozó szegletes foltokat okoz a leveleken, a levélér elfeketedhet. A gyümölcsöt is megtámadja, a dióbél elfeketedik, fogyaszthatatlan. A kórokozó a növénymaradványokon marad fenn és fertőz tovább.

Kedvenc tápnövényei az ezüstfenyő, lucfenyő, a szitka luc- és cukorsüvegfenyő. Főleg a száraz, déli kitettségű, széltől védett területeken élő fák veszélyeztetettek.
Az ezüstfenyő idősebb tűlevelein szívogat. A növénybe juttatott toxikus nyál hatására a tűlevelek gyakran gyűrű alakban sárgulnak, ami később az egész tűre kiterjed. A sárgára színeződött tűlevelek elbarnulnak és lehullanak. A levéltetű az egész fa koronáját képes ellepni és károsítani. A kártétel létrejötte gyors lefutású.
Többnyire a tojások telelnek át az ezüstfenyőn. Tavasszal az ezekből kikelő szárnyatlan alakok tavasszal március végétől károsítják a tűleveleket. A szárnyas egyedek április végén, május elején tömegesen telepedhetnek át új növényegyedekre.

A fiatal lucfenyőn az 1-2 cm-es gubacsok gyakoriak. A kedvezőtlen (száraz) környezetbe ültetett lucfenyőkön nagyobb eséllyel telepednek meg a gubacstetvek. A lucfenyőn mindhárom faj okozhat gubacsot.
A vörösfenyőn a levelek szívogatásával a mészharmaton megtelepedő korompenész megjelenésével a zöld fenyő-gubacstetű és a kis lucfenyő-gubacstetű okozhat károkat, a károsított tűlevelek meggörbülnek. A jelenlétük a testüket borító hófehér viaszváladék alapján könnyen felismerhető.
A kis lucfenyő-gubacstetű a lucfenyő hajtásának végén hozza létre gubacsát, így a hajtás nem képes túlnőni azon. Ezzel szemben a zöld fenyő-gubacstetű és a lucfenyő-gubacstetű fajok gubacsát a hajtás túlnövi. A két utóbbi faj gubacsát nem lehet egymástól elkülöníteni.
Az ősanyák telelnek át. A lerakott tojásokból kikelő lárvák a fiatal tűlevelekre vándorolnak, ahol azok tövén gubacsot hoznak létre. A gubacsban kifejlődő szárnyas egyedek a vörösfenyőre vándorolnak. Gazdacserés fajok ősszel repülnek vissza a lucfenyőre.

Elsősorban erdeifenyőn, de esetenként feketefenyőn is előfordul. Idős és fiatal állományban egyaránt részleges vagy teljes levélpusztulás okozhat. A fertőzés nyáron következik be, a tünetek pedig röviddel a fertőzést követően megjelennek.

A feketefenyőn (Pinus nigra) hajtás és tűelhalás okoz. Főleg középkorú és idősebb állományokban jelenik meg. A fertőzés tavasszal, kora nyáron következik be. A tűleveleken, a tobozokon és a hajtásokon figyelhetők meg a gomba termőtestei.

A fertőzés késő tavasszal, kora nyáron következhet be. Az első tünetek ősszel jelennek meg a duglászfenyő (Pseudotsuga menziesii) másodéves tűleveleken. Tavasszal barna foltok jelennek meg a tűleveleken, a termőtestek jellegzetes fahéj színű párnák a tűlevelek fonákján. A kár tűhullás, a fenyők a belülről kifelé kopaszodnak.

Díszfákon, díszcserjéken gyakran okozhatnak károkat. Az állatok pajzsuk védelmében szívogatnak, és mézharmatot ürítenek. A szabadban előforduló fajok egy-két nemzedékesek.
A törzsön, ágakon telepeik kéregszerű bevonatot hozhatnak létre. Szívogatásuk miatt a növények visszamaradnak a fejlődésben, az ág végek esetleg visszaszáradnak.

A díszfák és díszcserjék gyakori és jelentős kártevői. A mézharmaton megtelepedő korompenész a növény díszítő értékét csökkenti. A tavaszi időszakban, a kihajtást követően a hajtások rendellenesen növekszenek, később a károsított hajtások növekedése leáll. Fás szárú tápnövényeken tojás alakban telelnek, soknemzedékesek. Kártételük tavasszal, lombfakadást követően kezdődik. Egy részük lágy szárú tápnövényekre vándorol a hajtásnövekedés lassulásakor, és onnan a nyár végén, ősz folyamán tér vissza a fákra, cserjékre.

A hárs-takácsatka hárson, a szilva-takácsatka vadgesztenyén, a galagonya takácsatka a rózsaféléken gyakori. Száraz körülmények között kisebb-nagyobb takácsatka populációk szinte minden növényen előfordulhatnak. Soknemzedékű fajok, egész tenyészidőben kisebb-nagyobb mértékben károsíthatnak a növényeken. A károsított levelek kezdetben az erek mentén, a szívogatás hatására sárgulnak, majd megbarnulnak, és idő előtt lehullanak. A levelek fonákán a takácsatkákra jellemző pókhálószerű szövedék található.

A kifejlett amerikai lepkekabóca lepkeszerű, nyugalmi állapotban háztetőszerűen összecsukott szárnyait fehér viaszpor borítja. Szeme jellegzetes sárga. A leveleken ugrálva közlekednek.
Leveleket, a hajtásokat, lágyszárú növények szárát szívogatják. Nagy mennyiségű mézharmatot ürítenek, melyen korompenész telepszik meg. Fehér, allergén viaszváladékuk beborítja a levelek fonákát. Július közepétől szinte minden díszfán, de lágyszárúakon is előfordulhatnak, jelenlétük esztétikailag is zavaró.